Ezt foglalom most össze néhány pontban:
a) Erős a kéregrésze, ez azt jelenti, hogy ahol a talp és a sarokrész találkozik, az stabil, oldalirányba kevésbé, vagy egyáltalán nem elmozdítható,
b) A kéregrész legyen magasabb, így tudja a sarkat, a kül-, és belbokát minden irányból jól megtámasztani,
c) A sarokrész (a fenti okok miatt) NE legyen nyitott, a sarokágy pedig legyen jól kialakítva, a gyermeknek legyen kényelmes,
d) Anyaga legyen bőr, ez szinte minden évszakban vásárolható cipőre igaz, a bőr mindig jól szellőzik,
e) A talpi rész legyen rugalmas, jól hajlítható, hogy a gyermek kényelmesen tudjon benne mozogni, másrészt ezekben jobban érzékelhető a talaj is, több impulzus éri a talpat és az izmokat, amely fontos az izmok megerősödésében, hiszen a hossz-, és harántboltozatot is a (megerősödött) izmok tartják meg!
f) Első szandálnak (ha nem áll fenn semmilyen diagnosztizált ortopédiai eltérés) ne válasszunk szupinált szandált (sem cipőt), ez nagyon fontos, hiszen a szupinált cipőkkel alátámasztjuk a még fejlődésben lévő izmokat, mire azok úgy gondolják majd, hogy nincs miért dolgozni, így kikapcsolják magukat. Tehát az izmok nem fognak tudni megerősödni, és a hossz-, illetve harántboltozatot kialakítani. A szupinált cipők kérdéséről bővebben itt olvashatsz: https://gyerekcipo-sziget.hu/szupinalt-vagy-nem-szupinalt-szukseges-e-ha-igen-akkor-mikor/

A webáruházban a fenti kritériumoknak megfelelő szandálok közül válogathatsz. Sima (nem szupinált) cipők gyártói:
Asso:
D.D.Step:
A Gyerekcipő-sziget webáruház által küldetésemnek érzem, hogy minél több kisgyerek lábára megfelelő tulajdonságú és minőségű cipő kerülhessen, hiszen csak így tudunk tenni a gyermeklábak egészséges fejlődéséért!